2010. augusztus 15., vasárnap

Karfiolpüré

A klasszikus köretek helyettesítése nem könnyű feladat egy kezdő lowcarb diétázónak. Igazából egy haladónak sem :) A párolt zöldségek, és nyers saláták után az ember vágyik a megszokott krumplival vagy rizzsel készült köretekre, ami normál testsúly mellett - mértékletesen - fogyasztható, azonban lowcarb diétázónak még kis mennyiségben sem ajánlott. Szerencsére vannak nagyon jó, egészséges és szénhidrátszegény alternatívák.

Ez a recept, amennyire egyszerű, annyira nagyszerű. Szinte mindegyik lowcarb oldalon szerepel, ennek ellenére én is nehezen szántam rá magam, hogy kipróbáljam. Hamarabb kellett volna, mert azóta a főételek egyik első számú meleg kísérője.


A recept:
- 1/2 kg karfiol
- 30 g (két csapott evőkanál) vaj
- 30 g (3-4 evőkanál) tejszín
- só, bor, szerecsendió, ill.ízlés szerinti egyéb fűszer

Elkészítés: Pároljuk - és ne főzzük -  karfiolt, nagyon kevés vízben, fedő alatt, amíg puha nem lesz, majd lecsöpögtetés után adjuk hozzá még melegen a vajat, a tejszínt és a fűszereket, és kézi mixerrel - nem habverővel - pépesítsük. (pár percig tart, krumplinyomóval sajnos nem lesz elég krémes..)

Ez a mennyiség 3 adagra is elég, és akkor van benne:
- 150 kcal
- 4,3 g fehérje
- 11, g zsír
- 9 g ch és 4,8 g rost, azaz
- 4,2 g nettó szénhidrát

Arra figyeljünk, hogy ne együnk belőle túl sokat, ami nem könnyű..:)

2 megjegyzés:

  1. Ezt az ízt lehet úgy fokozni, hogy az apró rózsákra szedett karfiolt párolás helyett zöldség alaplében főződ kb. 5 percig.
    Én tejszín helyett csak egy nagyon kevés (kb. 1 kanálnyi) creme fraiche-t tettem bele (csak ennyi volt itthon :) ).
    Egyébként valóban nagyon finom köret, a krumplipüré kiváló alternatívája.

    VálaszTörlés
  2. Köszi az ötleteket! Azért a párolást javaslom, hogy ne legyen túl vizes az egész massza, de ha érdemes, ki fogom próbálni, hogy alaplében főzöm meg.

    VálaszTörlés

Related Posts with Thumbnails